2016/08/31

Világok és emberek

Hirtelen ihletettségből, akár óda a könyvekhez is lehetne a címe. Személyes, kicsit mély, kicsit rosszul megírt, kicsit összecsapott, kicsit klisés. Fogadjátok szeretettel. :)

Könyvpakolás, szortírozás. A lakás összes könyvét átnézni, és eldönteni, mi megy és mi marad - nem könnyű munka, az biztos, fizikailag és lelkileg is megterhelő bizonyos szempontból.
Nekem kiskoromban rengeteget olvastak a szüleim. A könyvek olyan részemmé váltak, amely később meghatározó volt abban, hogy kivé válok. Kapocs jött létre, erős kapocs.
A mai gyerek életének nem szerves része az olvasás, a mesélés, legalábbis általában ezt látom. Persze, ez nem baj, sőt. Haladjunk a korral, nyilván jó, ha tudja kezelni az okostelefont, később úgyis az lesz az élete. Engem mégis elszomorít. Mert én tudom, mennyire élveztem és vártam a meséket - mindegy volt, hogy nekem mesélik vagy én olvasom őket. Világok tárultak a szemeim elé, nem létező embereket szerettem és utáltam, őrülten élveztem a dolgot.
És most ezek a világok, emberek jelentek meg előttem, ahogyan haladtam felfele a könyvespolcon. Legalul rengeteg tiniregény. Ezeket nem olyan régen faltam, olyan hat-hét éve legalább háromszor végigolvastam őket. Emlékszem, sokszor akartam olyan lenni, mint a bennük szereplő lányok. Egyéniségek voltak, akiket megtalált a szerelem, az életük, ha nem is volt mindig könnyű, de tele volt izgalmakkal és kalandokkal. Akkor még nem tudtam, ki vagyok, és ki akarok lenni. Ez volt, amikor kamasz lettem.
A következő polcon sok kötelező olvasmány, régi kiadások, olyan régiek... Már léteztek, amikor én megszülettem. A szüleimé, az ő szüleiké, foszladozóak, színtelenek, öregek. És mégis tiszteletet parancsolóak, hiszen generációkat éltek túl. Hiába utáltam azt a pár kötelezőt, mutattak valamit a múltból. Ez volt, amikor én még nem éltem.
Haladok egyre feljebb, versesköteteket, még több mesét találok. Emlékszem a rajzokra, a versekre, anyukám hangjára, ahogyan olvassa, előadja őket nekem. Érzések árasztanak el, a végtelen nyugalom és a biztonság érzete. A gondtalan gyermekkorom. Ez volt, amikor kicsi voltam.
Végül felérek a legfelső polchoz, időutazásom végéhez közeledek. Egy majdnem teljes Alkonyat-saga, több George R.R. Martin, Neveletlen hercegnő-sorozat, pár másik Meg Cabot és még ki tudja, hány 4-500 oldalas könyv, amelyeket tizenöt éves korom után kezdtem olvasni. Itt már voltak gondok. Ránézek egy-egy kötetre, elolvasok egy-egy címet, és eszembe jutnak a problémáim, amelyekkel tizenévesen keményen küzdöttem, nem is olvastam túl sokat... Ez volt nemrég.
Lepillantok az éjjeliszekrényemre. Ott sorakoznak: thrillerek, krimik, kultúrkönyvek, magyar és angol nyelven. Van egy Trónok Harca is. Egy kis múlt. De zömében új könyvek, nem olvastam még őket. Új világokra, és emberekre van szükségem. Én is változom. Mindjárt húsz leszek. Ez van most és ez lesz.

A könyvek fantasztikusak - bizonyítékok arra, hogy az emberek igenis képesek varázsolni, korokon kalauzolnak keresztül, általuk megismerhetünk bármit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése