2016/09/16

Amit csinálnom kell


Nem tudom magamban tartani: kimondhatatlanul élvezem azt, amit tanulok. Mikor is volt ilyen utoljára? Talán általános iskola első osztályában. De szerintem még akkor sem éreztem ezt a szokatlan dolgot: hogy SZERETEM, amit csinálok, amit csinálnom, gyakorolnom kell minden nap. Ez valami teljesen új, és teljesen más, és nagyon-nagyon tetszik. Elvarázsolt az ötezer éves civilizáció, amelyet más csak Kínaként emleget. :)
Na, persze, még mindig nem tudok aludni, mert még kicsit szorongós vagyok. ^^" De szerintem a következő hétre normalizálódni fog a biológiai ritmusom, hétvégén dolgozom rajta. Pedig igazán nem panaszkodhatok, akkor kell beérnem, amikor más már három órája előadásokat hallgat. Csak hát tudjátok, teljesen ismeretlen emberek, ismeretlen termek, ismeretlen előadók... minden félelmem (mint mindig) alaptalannak bizonyult, hiszen az épületek minden falán ott virít egy nagy betűjelzés, a szaktársaim hihetetlenül normálisak és kedvesek (tudjátok, most vagyunk abban a stádiumban, hogy már kinőttünk a gyerekes egymás elleni áskálódásból, de még nem érdekünk keresztbe tenni a másiknak xd), az előadók pedig... hát az előadáson kívül nagyon mást nem csinálnak, sőt. Ha csendben vagyunk, akár kalocsai mintás terítőt is hímezhetnénk, az sem zavarná őket.
A kínai nyelvgyakorlat pedig igazán szuper, mindkét tanárnő tüneményes és mindketten brutális órát tartottak (ezt a tempóra és az anyagmennyiségre értem). Tisztára deja vu érzés, amikor kínai órán ülök, mert az írásjeleket sormintával kell gyakorolni, mint az álalánosban az abc-t, a kiejtésgyakorlat meg úgy megy, hogy kórusban felelgetünk egymásnak: a kínai anyanyelvű tanár (aki amúgy angolul is alig tud, viszont rettentő cuki) és a csoport. Élmény lehet a folyosóról hallgatni minket. :D
Tegnap pedig részt vettem életem első böcsészbuliján. Őszintén, nem minden tiszta, de minden percben felszabadultnak éreztem magam, ami szerintem a legfontosabb dolog. Ismét megismertem néhány új embert, akik ismét egytől-egyig elvarázsolták személyemet, annyira normálisak és nyitottak voltak. *-*
Szóval, összegzés az első hét után: igen, ez egy nyelvszak, sokat kell tanulni. Igen, valószínűleg meg fogok dögeni vizsgaidőszakban, ugyanis kilenc vizsgám lesz minimum. Igen, valószínűleg nem én leszek a legokosabb/legjobban teljesítő/legügyesebb, pedig egy rohadt versenyistállóból mentem a BTK-ra. De mindez teljes mértékben hidegen hagy, mert olyan emberekkel és hatásokkal találkoztam és fogok még valószínűleg  találkozni, akik és amelyek segítenek nekem abban, hogy az életemet úgy éljem, ahogyan mindig is szerettem volna: úgy, hogy önmagam lehetek.
Huh, de költői lettem itt a végére, na mindegy, ez így van, nem is fogalmazhattam volna jobban. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése