2016/10/31

Életjel


Jó estét, jó estét, szép Halloweent meg miegymást :)
Kicsit eltűntem, mert igazság szerint az életemet próbáltam rendezni, meg kicsit kaotikus is volt a múlt hetem, de most végre le tudtam ülni egy kicsit a bloghoz.
Na vegyük szép sorban az eseményeket.
Múlt héten voltam BTK-s halloween bulin, pontosabban annak a távol-keletes kivonatán. Ez azt jelentette, hogy alapozásnak indult a dolog, de végül ottmaradtunk a kocsmában, mert olyan jó volt a hangulat. Én ilyen minimálban nyomtam, mert nem akartam, hogy a buszon megbámuljanak, ezért csak vékony ereket festettem az arcomra. Hát, a nemmegbámulás dolog nem jött össze, viszont egy páran megdicsérték a "sminkemet".
Barátnőmet próbáltam biztatni, hogy tegyen már lépéseket, mert van egy srác, akivel így úgy látjuk a többi szaktársammal, hogy nagyon kezdenek összemelegedni, de nem történt semmiféle haladás, mert a srác annyira túltolta a bulit, hogy konkrétan az asztalról kellett felszedni, olyan holtrészeg volt. Ja, nagyon romantikus. De vicces volt, meg hát semmi sincs veszve, van még egy csomó idejük, remélem, összejön majd nekik. *-*
A kedvesemmel eldöntöttük, hogy akkor most mi együtt töltjük a szünet egy részét, még ha ez az is jelenti, hogy neki szembe kell néznie a sógornőmmel, akit most szombaton mentünk felköszönteni. Tudni kell a kedves rokonról, hogy nagy a szája, harsány és néha bántó is - én imádom, tényleg, de aki nem ismeri, az elég kellemetlen élményben részesül. De túléltük, barátom egész jól hárította az indiszkrét kérdésáradatot, büszke vagyok rá. :)
Aztán a hétvége második felét náluk töltöttük. Szerintem új értelmet nyert az egész nap nem csinálok semmit kifejezés - konkrétan enni keltünk ki az ágyból. Harry Potter minimaratont tartottunk, megnéztünk három filmet másfél nap alatt (szerintem ennyi még befogadható ennyi idő alatt, többet nézni már kicsit sok lett volna). Megállapítom ezredszerre is, hogy J.K Rowling egy zseni, de Dumbledore még az ő eszén is képes túljárni. Annyira jók ezek a filmek, legalábbis a negyedikig biztosan, mert addig néztük, egész jól követik a könyveket is.
Na, és most jön majd a nem túl kellemes része a szünetnek: tanulni kell. :( Úgy értem, ez eddig sem volt idegen dolog a számomra, de eddig csak a kínai jeleket vágtam be, azt pedig ÉLVEZTEM. De a többivel, félek, nem ez lesz a helyzet. Majd meglássuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése