2017/02/09

Válság


Figyelmeztetések: panaszkodás, dark, szerelmi gondok, összefüggéstelen és nem feltétlenül igazságos gondolatok

Kicsit elvesztem, így, nos.. az életben. Nyomasztó időszakot élek most, annak ellenére, hogy úgy tűnik, minden oké. Na ja, a felszínen. 
Merthogy nem érzem magamat jól a kapcsolatomban. :( Vagyis, ez így nem teljesen igaz, mert amikor együtt vagyunk, akkor szuper, meg elvagyunk, meg érzem, hogy szeretve vagyok, és végül is ez a legfontosabb... Csak éppen, semmi inspirációt nem ad ez a kapcsolat. (Ez a megfogalmazás...) Nem vagyok egy hú, de nagy partiarc, de igenis, igénylem néha a társaságot, meg hogy új embereket ismerjek meg. És szeretném, ha ebben ő is részt venne, ne adj' isten, esetleg ő kezdeményezne ilyen téren. Még a baráti köre sem változott, mert az ő egyetemén van a fél osztályom, és inkább velük találkozgat (kb olyan, mintha a múltban rekedtem volna, amikor én is elmegyek velük).
A másik meg az érdeklődési körünk. Van közös, nem azt mondom, hogy, nincs, sőt... egyre több van, amit pozitív dologként fogok fel. De megrekedtünk a filmek, sorozatok, esetleg animék terén, nekem meg (nagyképűen hangzik, de) szükségem volna valakire, akivel megoszthatom, ha egy jó könyvet olvastam vagy egy jó darabot láttam, esetleg elmentem a Zeneakadémiára, és ott milyen jó hangversenyen voltam. Nem is várnám el, hogy részt vegyen ezeken velem, de legalább érdekelhetné annyira, hogy nem passzívan végighallgatja a (töredékes, mert miután látom, hogy nem érdekli, elvesztem a kedvem) beszámolómat, és lerendezi egy jól van, szívem-mel, hanem feltesz egy-két kérdést, hogy legalább úgy érezzem, hogy mintha. 

Lehet, hogy bennem van a hiba amúgy. Sosem hittem, hogy én vagyok a tökéletes, ő meg nem az, mert ez nem így van. De attól még vannak problémák.

Tizenhét voltam, amikor összejöttem vele, és azóta is vele vagyok. Most meg lassan húsz leszek, és úgy érzem, hogy megrekedtünk egy ponton, ahonnan nagyon nehéz lesz továbbmozdulni. Ugyanis nem kérhetem, hogy változzon meg! Nem kérhetem, hogy szeresse meg hirtelen a színházat vagy a komolyzenét, ahogyan azt sem, hogy legyen már társaságibb lény, mert ez nem ő. De nekem meg nem elég az, amit ő nyújt ilyen téren, és nekem fáj ezt leginkább leírni.
Egy évvel fiatalabb nálam, de nem hittem volna, hogy ez ennyire ki fog ütközni. Ő még nagyon... gyerek. Nem mondom, hogy én meg rohadt felelősségteljes felnőtt vagyok, mert nem igaz, de előrébb tartok, mint ő, és nem érzem, hogy férfiként biztonságot adna nekem. A napokban rettenetes gondolat futott át az agyamon egy hülye kis megjegyzése után, méghozzá az, hogy nem akarom, hogy ő legyen a gyerekeim apja, nem akarok vele élni. Csak egy futó kis gondolatfoszlány volt, és mégis, annyira megragadt a fejemben.

Nem tudom, lehet, hogy ez csak pillanatnyi elmebaj, mindenesetre nagyon jó érzés volt kiadni mindezt magamból. Megpróbálok beszélni vele, hátha ketten találunk valami megoldást. Sok mindenünk van ebben a kapcsolatban, nem hagyhatjuk, hogy ennyitől összeroppanjon. Remélem, ennél azért erősebb az, ami köztünk van. 

6 megjegyzés:

  1. Szerintem mindenképp beszélj vele erről. Ne félj őszintén beszélni neki az érzéseidről, nem lesz könnyű, de ha igazán szeret, mindent meg fog érteni, és hajlandó lesz közösen megpróbálni megoldást keresni.
    Az az igazság, hogy én úgy gondolom egyébként, hogy amint egy kicsi bizonytalanság is felüti a fejét a kapcsolatban, vagy egy olyan gondolat, mint amit megfogalmaztál, hogy "nem akarom, hogy ő legyen a gyerekeim apja, nem akarok vele élni", nagyon el kell gondolkodni rajta. Ezek fontos dolgok, és nem szabad mellettük elmenni csak úgy. Nem azt mondom, hogy azonnal drasztikus lépést kell tenni, de figyelembe kell venni a dolgot, és átgondolni, hogy csak pillanatnyi méreg indította-e el a gondolatot, vagy mélyről jövő felismerés, esetleg később is motoszkál benned. Mindenképp beszéljetek, és hátha történik valami pozitív irányú változás. Azonban attól a döntéstől sem szabad visszariadni, ha tartósan megragad az érzés, hogy esetleg kilépj a kapcsolatból legyen bármennyi idő is a hátatok mögött. Ha nem találtok kompromisszumot, ami mindkettőtöket boldogsággal töltené el, akkor a "nem" is egy út. Persze nem erre buzdítalak, ne érts félre. De beszélni kell a dologról, és szurkolok, hogy sikerüljön :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, igazad volt, nem volt könnyű. Sőt, kifejezetten fájdalmas volt, de azt hiszem, megérte.
      Most abban a stádiumban vagyok/vagyunk, hogy ha ezt meg tudjuk oldani, akkor kibír ennyit a kapcsolatunk, de ott lóg a levegőben, hogy rá is mehet a dolog. És igen, át kell gondolnom sok mindent, illetve meg kell figyelnem magamat, hogy továbbra is felütik-e a fejüket ilyen bizonytalan gondolatok.
      Köszönöm, hogy írtál! ^^ :*

      Törlés
  2. Na, igy már értem, amit irtál hozzám...
    No akkor kezdjük az elején, mert most abszolúte megértelek, tudom, hogy mit érzel. Nálunk pont forditva volt, én UTÁLOK emberek között lenni, tegnap is mikor bementünk a boltba sirva és remegve jöttem ki onnan, mert csúcsforgalom volt, és valaki véletlenül hozzám ért. Ettől fügetlenül ugyebár Pocok is elhivott sokszor az ő társaságába, hogy akkor közösen élvezhessük meg minden. Aztán nyárra oda jutottunk, hogy én ugyebár nem szeretek oda járni, mert az emberek is olyanok, hogy Pockot is inkább csak megtűrik, engem meg aztán... Érted. Tehát nekünk is volt egy vizválasztónk nyáron, de akkor nekem kellett tenni annak érdekében, hogy helyrehozzam, mert én kezdtem el szörnyen elrontani, mikor esténként kint volt és hivogattam sirva, hogy mi a fasz van most velünk, mert amig velem találkozott heti nagyon max 10, de inkább kevesebb órát, addig velük 30-at. Lényeg, hogy szakitottunk egy hétre - vagyis hát beszéltünk meg minden, csak nem találkoztunk. Aztán én mentem utána hozzá, mikor kicsit lenyugodtunk mindketten, hogy ez igy nem feltétélenül jó, oldjuk meg. Akkor még nem sikerült, sőt, egészen olyan ősz végéig-től elejéig nem jött rendben a dolog. Mert akkor elvesztettem benne a bizalmamat. Nyáron ő bennem, utána pedig én benne. (Főleg hogy rá két hétre anyóska miatt szakitani akart velem.) Az óta pedig annyi változott, hogy megtanultuk mindketten, hogy ha a másik szarban van, azzal lehet a legjobban megoldni mindent. Pl. most karácsony előtt két héttel történt, hogy rettenetesen összevesztünk mindketten az anyósommal. De az a Pocoknak el kellett költöznie onnan. Az óta az este óta teljesen más minden. Az ilyesmi alkalmakat kell nagyon megragadni és annak a seitségével rájönni, hogy kinek mi és mennyire számit. Ha pedig az jön le, hogy lehet nem annyira fontos, akkor hagyni a fenébe. Előző kapcsolatomban egyedül én szerettem a srácot ő meg csak meg akart... érted na. Lényeg, hogy utána rájött a gyökér, hogy szeret, de akkor meg már fenét se ért. És mindketten jobban jártunk, hogy az óta szinte nem is látjuk egymást.
    No, ebből annyit akartam kihozni, hogy most neki kell lépnie. Te maximum mondd el neki - nem egyszer, mert gondolom a te párod is hasonló mint az enyém, egyszer elmondod bólogat aztán fél percre rá azt se tudja, mit mondtál - aztán ha akar, tesz valamit. Te pedig kétlem, hogy elutasitó lennél vele :D Amúgy meg teljesen elvárható, hogy elmenjen veled szinházba, mert ha szeret megteszi :D Én pont tegnap beszéltem Pocokkal, hogy viccből el kellene menni a Szürke ötven árnyalatát vagy mi jött most ki, megnézni, nevetni egyet. Ő meg azzal jött, hogy ha nagyon akarom, megnézi velem, mert nem is tudjuk mi lányok, mennyi mindent megtesznek ők értünk. Úgyhogy igen, szerintem elvárható, hogy - nem mindig - de néhány alkalommal elkisérjen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó olvasni, hogy nem vagyok egyedül az ilyen problémákkal :) Amúgy az az érdekes, hogy alapból én sem bírom a tömeget, suliba is mindig úgy mentem, hogy hamarabb keltem, csak hogy elkerüljem a tömeget a BKV-n :D
      Az a helyzet, hogy a mi kapcsolatunk során nem ütötte fel semmilyen probléma - mondhatni ingerszegénységben szenvedtünk ezen a téren és ez - hülyén hangzik, de - lehetett a probléma.
      Köszönöm, hogy írtál, sokat jelent :)

      Törlés
  3. Ó, hogy átérzem a helyzeted! Legalábbis azt, hogy a felszínen minden rendben, de egyébként... hát nem igazán. Igaz, nálunk inkább az időhiány a probléma, és nem ez, ami nálatok. Én azt tudom tanácsolni, hogy tényleg beszéljetek át mindent, mondd meg neki, hogy te ezt hogy látod és számodra mi az, ami hiányzik a kapcsolatotokból, aztán kérdezz rá nyíltan, hogy hajlandó-e azért tenni, hogy változzon a helyzetetek, vagy hogy ő miként képzeli el a jövőtöket? Meg aztán te is figyeld magad, hogy miként állsz ehhez a kapcsolathoz, miért van pontosan a barátoddal... mert ha csak azért, mert megszoktad és kényelmes, akkor tényleg nem érdemes folytatni. Azért az a bizonyos gondolat jött valahonnan, és ha tényleg komolyan is gondoltad, akkor lehet hogy a fájdalmasabb utat kell választanod és ideje szakítanod. Bár gondolom ezen a nagy beszélgetésen már túl vagytok, legalábbis a válaszodból így vettem le, szóval ez máris nagy lépés. :)
    Különben az egyik szaktársam egyszer azt ajánlotta nekem egy nehéz időszakomban, hogy egy hónapon át naponta írjam fel százalékos arányban, hogy mennyire voltam aznap elégedett a barátommal és a kapcsolatunkkal. Végül nem volt szükségem erre a kis technikára, de hátha neked jól jön most :) Talán segít felfedni valami fontosat.
    Azért remélem sikerül megoldanotok a problémát, és szorítok nektek! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelenleg fogalmam sincs, mi van. Igazad van, megvolt a beszélgetés. :) és jól ment! De most már ott tartok, hogy én nem tudom, mit akarok. Mindenesetre kezd terápiás jelegű lenni az, hogy a hozzászólásokra válaszolgatok. :D Sokat segítetek. <3 Azt hiszem, most időre lesz szükségünk, aztán egyikünk úgyis lépni fog, vagy így, vagy úgy. A százalékos tippet köszönöm szépen, lehet,hogy kipróbálom ;)

      Törlés